Prologue

Hey all, minden édes, leendő olvasóm!

Ahogy az üdvözlőszövegben is olvasható, az asztalfiókomban gyűjtögetett történeteim egyikét most végre a világ elé merem tárni, remélem elnyeri majd a tetszésetek. Igyekszem kitörni a mai sablonok megbélyegzéséből és egy igényes történetet elétek tárni az édes Harry Styles főszereplésével, bízom benne, hogy sokan csatlakoztok majd hozzám ebben a nem szokványos szerelmi történetben. :)

Innen is csókoltatom drága Khyirát, aki ezt a lenyűgöző és gyönyörű designt elkészítette nekem, ezer hála érte! Valamint hatalmas ölelés és sok-sok puszi az én egyetlen bétámnak - akinek kérésére kilétét egyelőre fedje homály - a türelméért és a rengeteg tanácsáért. Imádlak mindkettőtöket! ♥ :*

Vágjunk is bele a történetbe, ha elolvastátok, ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után! ^^

Csókoltat titeket,

Celia McGolden

Prologue - Perfect and familiar

Avril Lavigne - Innocent

 

Nick ajkai tétován, óvatosan és finomkodóan érintették a szám szélét, de amint a szemeim lecsukódtak volna, hogy teljesen átadjam magam a pillanatnak, nyomban el is húzódott. Felnézve rá ledöbbentem a látványon, hisz olyan arcot vágott, mintha főben járó bűnt követett volna el azzal, hogy majdnem megcsókolt. Égnek emeltem a tekintetem, halk sóhajt hallattam, majd megragadtam az inge gallérjánál, magamhoz húztam, számat türelmetlenül az övére nyomtam. Először döbbenten lemerevedett, de amint felocsúdott, mohón viszonozta a csókot, nyelvével szétválasztotta ajkaimat, hogy teljesen birtokba vehessen. Izmos karjaival átkarolta a derekam, fulladás-szorosan összesimultunk, ujjaim a hajában kalandoztak, élvezettel játszadoztam a puha tincsekkel. Lábujjhegyre álltam, hogy jobban elérhessen, a szemhéjamon át tompán ragyogott az utcai lámpa fénye.
Az eddig elfojtott érzelmei most a felszínre kerültek, halkan nyögtem egyet, ahogy testemet az étterem melletti szűk utca egyik házának falához nyomta, majd ő is még jobban hozzám tapadt. Belemosolyogtam a csókba, az ismerős és otthonos érzésbe, ami Nick ölelése miatt kerített hatalmában, az ő karjaiban valóban otthon, biztonságban voltam. Hisz ötéves korunk óta ismertük egymást, szüleink, a vagyonos Reed és Campbell család fejei már születésünkkor egymásnak szántak minket, hogy hosszú évtizedekre visszamenő történelmű családjaink végre egyesülhessenek. Tökéletes voltam, hogy a jövőben Nick mögött álljak majd, ha apja után ő is bekerül a parlamentbe. Így volt elrendelve. Így volt minden megszokott, betervezett. Így volt tökéletes. És ez volt a minimum szint, amivel a családom beérte.
Természetesen az első randevúnk is pontosan ezt a mércét ütötte meg, Nicholas Campbell kitett magáért. Hatalmas yorkshire-i birtokunktól egészen Londonig hozott, ahol megnéztük a kedvenc musicalem, a Szépség és a szörnyeteget - nem érdekelte, hogy már legalább hatszor végig kellett velem ülnie, ugyanolyen lovagiasan tűrte, mikor elérzékenyültem Belle és a szörnyeteg táncán és a legvégén, mint a legelső alkalommal - majd az egyik legfelkapottabb és legelegánsabb étteremben eltöltöttünk egy hihetetlenül édes és romantikus vacsorát. Pontosan tudta, mit szeretek és mire vágyom, ezt pedig mind megadta nekem, s ezzel a csókkal mesébe illő befejezést varázsolt.
Mégis hiányzott valami.
Hiányérzetem volt minden alkalommal, mikor korombelieket láttam hétvégente bulizni járni, míg én jótékonysági estekre, fogadásokra és lóversenyekre jártam. Mások bárokban és szórakozóhelyeken vagy épp házibulikban ütötték el a hétvégéiket, én ehelyett könyvtárba, drága éttermekbe és családi ünnepélyekre jártam, ahol lordokkal és családjaikkal találkozhattam, hogy kiépíthessem a jövőbeli kapcsolataimat, miután lediplomáztam a Cambridge-i Egyetemen. Egy részem, még ha csak egy nagyon kicsi és engedetlen rész is volt, vágyott a kalandra és az ismeretlenre, vad és örült akart lenni, amilyen a többi húszéves is volt az egyetemi évei alatt. Sosem mertem volna elmondani senkinek, hogy egy oldalam mennyire áhítozik olyan dolgok után, amit egy átlagpolgár gyerekei éltek át nap mint nap, hisz ki értette volna meg? A józanabbik énem is komplett idiótának nézte a másikat, hisz miért akarnék mást, átlagosat, mikor minden amim volt, az különlegesnek és átlagon felülinek számított.
Itt volt például Nick: inasan izmos és szexi, szemei olyan kékek, akár a kristálytiszta nyári ég - bárkit megbabonázott -, odaadó és figyelmes volt, leste minden kívánságom, emellett a családja anyagi helyzete miatt nem kellett nehézségekre számítanunk. Minden annyira... tökéletes volt. Én mégis a tökéletlent kutattam.

Lassan bontakoztam ki Nicholas karjai közül, kifulladva, levegő után kapkodva húzódtam el, bűntudatosan fordítottam el a fejem, csak akkor fordultam vissza felé szégyenlős mosollyal, mikor minden más érzelmet elfojtottam magamban.
 - Hű! - nyögte ki hitetlenkedve, zavartan túrt a hajába, majd óvatosan az arcomra szorította a tenyerét. - Ez nem volt semmi - villantott rám egy fogpasztareklámba illő vigyort, arca kissé kipirult.
 - Megismételhetnénk - csókoltam bele a tenyerébe, mire vágyakozva csillant fel a szeme. - Azt hiszem, ránk fér a gyakorlás - kulcsoltam össze az ujjainkat, a szempilláim takarásából szemérmesen pillantottam rá.
 - Egyet kell értenem önnel, Winter Isabella Reed. - Nem szólt többet, csak gyengéden megfogta az arcom két oldalát, majd az előbbinél egy sokkal visszafogottabb és édesebb csókkal ajándékozott volna, puhatolózva találgatta, mi tetszene nekem a legjobban.
Míg a szállodához nem értünk, ahol csak azért foglalt le két elegáns szobát, hogy ne kelljen az éjszaka közepén még hazautaznunk Anglia másik végébe, több apró csókot váltottunk, Nick többször kezdeményezett, mintha ki lett volna éhezve és minél többet és többet akart volna az ajkaimból. Én pedig örömmel tettem eleget ennek a követelőzésnek, minden alkalom után egyre otthonosabban bújtam az ölelésébe és pipiskedtem fel, hogy ne kelljen annyira lehajolnia. Az agyamban ezzel az első randival minden a helyére került, a szüleink is elégedettek lesznek majd kettőnk kapcsolatával, amit mintha az orvos írt volna fel a tökéletes élet receptjéhez.
Épp egy lepukkant kocsma mellett sétáltunk el, mikor megláttam őt. Hangosan nevetve, két lengén öltözött csaj derekát átkarolva lépett ki az épületből, karjain szinte táncoltak a tetoválások, ahogy izmai megfeszültek. Sötét, csokoládészín, göndör haja a halántékára és a nyakára tapadt, zöld szeme alkoholtól és a buli hevétől csillogott.
Ismertem őt. Mindenki tudta, kicsoda. A srác, akit gazdag szülei nyomtak be a Cambridge-be, a pénzük miatt pedig elnézték minden baklövését. Akárhányszor valamilyen kihágást követett el, az apja és az anyja annyit fizetett a sulinak, hogy egy új könyvtárat, előadót vagy sportcsarnokot tudjanak felhúzni. Ő volt a két lábon járó őrület, vadság, ismeretlen, tökéletlenség és veszély. Minden, amire titokban vágytam, s emiatt úgy vonzott, akár a mágnes két ellentétes pólusa egymást.
Nick védelmezőn karolta át a vállamat, érezhetően meggyorsította a lépteit, mikor ő is észrevette a srácot. Arcán megfejthetetlen kifejezés ült, tudtam, mennyire megvetette őt, aki megrontott mindent és mindenkit, amihez csak közel merészkedett. Érthető, hogy nem akart a közelében tudni, főleg, hogy most, annyi év után elhatározta magát és elhívott egy randira.
Mégsem tudtam levenni róla a szemem, vonzotta a tekintetem.
Neki is feltűnt a jelenlétünk, lekezelően nevetett Nicholas felé, engem pedig kihívóan mért végig, amitől elpirultam és önkéntelenül is összébb húztam magamon a kabátomat, noha a társaságától eltérően én jóval elegánsabban és konszolidáltabban voltam öltözve. Kajánul elvigyorodott, mire elfordítottam a tekintetem, makacsul a járdára szegeztem a pillantásom.
Már az első egyetemi napomon hallottam a nevét, a híre megelőzte őt. Angyalarcú démonnak nevezték, ártatlan külső mögé rejtette valódi természetet, ami sokak szerint maga volt a megtestesült gonoszság. Számító volt, kihasznált mindenkit, mégis valahogy mindenki a közelében akarta tudni magát.
Nem volt több egy megvetésre méltó rohadéknál.
Ennek ellenére sosem tudtam levenni róla a szemem.
Ő volt Harry Styles.